Mottó

Mottó: "Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember a barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahogy együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt." Hamvas Béla: A barátság (részlet)

2016. április 19., kedd

2016. április 18. Megérkeztek a kolozsvári diákok

Délután két óra volt, amikor két kis mikrobusz meghozva vendégeinket begördült az iskola udvarára, hogy kezdetét vegye a pályázat első közös szakasza.
















Az üdvözlések és az ebéd után találkoztak a két iskola diákjai, és a budapestiek ismertették a következő napok programját. És megkezdőttek azok a közös órák, napok, amelyet izgatottan, de mégis kicsit félve vártunk: Milyen is lesz két különböző országban élő, de egy néphez, egy történelmi múlthoz tartozó diákok találkozása?














Az első program: a Hősök tere és környékének megtekintése, a hosszú és fárasztó út után.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése