Mottó

Mottó: "Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember a barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahogy együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt." Hamvas Béla: A barátság (részlet)

2016. április 21., csütörtök

2016. április 21. - Séta a Fiumei úti Sírkertben

"Hol sírjaink domborulnak,/ Unokáink leborulnak" (Petőfi Sándor)
Az utolsó délelőtt egy részét az erdélyi diákokkal Nemzeti Panteonunk sírkertjében töltöttük, amelynek szükségességét már gróf Széchényi István is felvetette. A hatalmasra nőtt öreg platánok alatt sétálva felidéződtek múltunk nagy történelmi és irodalmi alakjai.

A Petőfi család síremlékénél
Jókai Mór síremlékénél


Ady Endre sírjánál

Kossuth Lajos mauzóleumánál
Arany János sírjánál
Deák Ferenc mauzóleumánál



Vörösmarty Mihály sírjánál

Batthyány Lajos mauzóleumánál

Láttuk még - többek között - Vásárhelyi Pál, Eötvös Lóránd, Mikszáth Kálmán, Görgey Artúr, Klapka György, Irányi Dániel, Lechner Ödön, Blaha Lujza, Jászai Mari nyughelyét is.
Nem messze a Kossuth mauzóleumtól alussza örök álmát a Kolozsvári Református Kollégium egykori diákja, Szabó Dezső.

"Meghalok én, tízszer, százszor,
Nem félek én a haláltól.
De rakhatsz rám hegyet, hatot,
Míg magyar van: feltámadok."

A séta során ellátogattunk a budapesti iskola névadójának, a magyar ipar egyik megremtőjének, Ganz Ábrahámnak Ybl Miklós által tervezett mauzóleumához is. Letéve az emlékezés virágait felidéződött mindaz, amit az elmúlt napokban megtudtunk erről a nem mindennapi munkabírású emberről.

A Ganz család mauzóleumánál
Az emlékezés virágai












Visszatérve a Ganz Iskolába kiegészült a csapat a budapesti diákokkal, és 80-an csinosítgattuk cikkeinket a tegnapi és a mai élményekkel.










Ebéd utánra már csak a búcsúzás és az indulás percei maradtak.















Jó utat! 
Találkozunk májusban!
Véget ért a Határtalanul pályázatunk első közös szakasza.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése